Mint ahogy a névből is kilehet következtetni ez a blog egy német srácról, méghozzá Tim Heilig-ról szól. Azért bátorkodtam e blogot létrehozni, mert Magyarországon nem igazán ismerik Tim-et, illetve akik ismerik, ők sem biztos, hogy tudják, hogy miről szólnak a dalai, esetlegesen a német újságokban megjelenő cikkek, és szeretném, hogyha itt Magyarországon is legalább annyi rajongója lenne mint Németországban, persze, erre kicsi az esély, de én ezért bátorkodok lefordítani a dalszövegeit, és persze az újságokban megjelenő cikkeket is, és ezeket a fordításokat mind megszeretném osztani veletek, annyi kérésem lenne, hogy akik nem szeretik Tim-et, tehát az "Anti" fanok, ők lehetőleg ne kommenteljenek, hanem csak lépjék át ezt az oldalt. A fordításokhoz most nemrégiben kezdtem hozzá, de igyekszek, hogy minél hamarabb hozhassam nektek a frissebbnél frissebb információkat. Lesz majd valószínűleg pár olyan bejegyzés (helyesebben igyekszek), hogy néhány bejegyzés ne csak magyar legyen, hanem ott legyen németül is, ha Tim esetleg betévedne, ezért ha valami új hírt írnék akkor lehet, hogy huzamosabb időre lesz szükség egy-egy bejegyzés megjelenítésére.
Rólam annyit kell tudni, hogy nagyon szeretem a zenét, mindenféle stílusban meghallgatok mindent, és, hogy Tim Heilig a példaképem. Hogy miért? Nos, mert foglalkozik a rajongóival (írtam neki facebook-on, és igen visszaírt, pedig nem gondoltam volna, hogy időt fog rá szakítani), emellett állatbarát, és mindenféle állatot nagyon szeret. Természetesen ennél jóval több képem van róla, de mindent a maga idejében.
Tim ezt írta magáról ( Facebook-os bemutatkozás):
Würde mich über ein "gefällt mir" sehr freuen.
Ansonsten, ich bin der Tim Heilig. Ich bin sehr tierlieb (!) Ich liebe Tiere über alles.
Ansonsten, ich hab 4 Lippenpiercings (Sharkbites), 3 Zungenpiercings und ein Septum.
Wer "gefällt mir" drückt, darf sich geknuddelt fühlen.
Nagyon örülnék egy lájknak.
Egyébként, én vagyok Tim Heilig. Én nagyon állatszerető vagyok (!) Szeretek minden állatot.
Egyébként, nekem van 4 ajakpiercingem, 3 nyelvpiercingem és 1 Septumom.
Aki lájkolja az megölelhet / megölelgethet.
Még mielőtt valaki belekötne a fordításba, nem biztos, hogy mindenhol teljesen pontos, de igyekeztem a lehető legjobbat kihozni.